A súlyos betegség, még ha átmeneti is, a gyermekekben nagyfokú szorongást ébreszthet. Az idült betegség vagy mozgáskorlátozottság rendszerint még nagyobb érzelmi feszültséget okoz.
A betegség leküzdéséhez a fájdalommal való megbirkózás mellett hozzátartozik a vizsgálatok elviselése, a gyógyszerszedés, továbbá az étrend és életmód megváltoztatása. A krónikus betegség a gyakori hiányzások révén sokszor akadályozza a gyermek iskolai előmenetelét. A betegségen kívül a kezelés mellékhatásai is károsíthatják a gyermek tanulási képességét. Előfordul, hogy a tanárok és a szülők kevesebbet várnak el a beteg gyermektől az előmenetelben, ennek ellenére fontos, hogy fenntartsák elvárásaikat, és bátorítsák a gyermeket, így hozva ki belőle a legjobbat.
A betegség és a kórházi tartózkodás miatt a gyermeknek nincs alkalma társaival játszani. A többi gyermek ráadásul a testi különbözőség és korlátok miatt elutasíthatja vagy kigúnyolhatja a beteget. A testen kiütköző elváltozások egyre jobban tudatosulnak, különösen akkor, ha a testi elváltozások nem a születéstől kezdve állnak fenn, hanem gyermek- vagy serdülőkorban alakulnak ki. A szülők és családtagok túlzottan védhetik a gyermeket, ami a függetlenedés gátja lehet.
Az idült betegség hatalmas testi és lelki terheket ró a szülőkre. Egyes esetekben a szülők a problémák leküzdésére tett együttes erőfeszítések kapcsán közelebb kerülnek egymáshoz. Gyakran azonban a teher a kapcsolatot is próbára teszi. A szülőkben a betegség miatt bűntudat alakulhat ki, különösen ha az genetikai természetű, terhességi szövődményekből származik, vagy baleset (pl. motoros baleset) okozta, esetleg szülői magatartás (pl. dohányzás) következménye. Emellett az egészségügyi ellátás költséges lehet, és a szülők munkahelyi kiesésével járhat. Olykor az egyik szülő vállalja a gondozás terhét, ami türelmetlenség érzését alakíthatja ki benne, a másik szülőben pedig elszigetelődés-érzést válthat ki. A szülők dühösek lehetnek a kórházi személyzetre, saját magukra, egymásra vagy a gyermekre. Az ápolás során fellépő érzelmi feszültség megnehezíti a mozgáskorlátozott vagy súlyosan beteg gyermekhez való mély kötődés kialakulását.
A beteg gyermekre rengeteg időt fordító szülő gyakran kevesebb időt tud szánni a családban élő többi gyermekre. A testvérek dühösek, hogy a beteg gyermek külön figyelemben részesül, majd az efféle érzések miatt bűntudatuk támadhat. Esetenként beteg gyermek is bűnösnek érzi magát, hogy megbántja vagy megterheli a családját. A szülők túl elnézőek lehetnek a kis beteggel, esetleg következetlenek a fegyelmezésben, különösen akkor, ha a panaszok hol megjelennek, hol eltűnnek.
A kórházi felvétel még a legjobb esetben is ijesztő lehet a gyermek számára, és amikor csak lehet, kerülendő. Amennyiben kórházi ápolás szükséges, annak a lehető legrövidebbnek kell lennie, és lehetőleg a kórház kizárólag gyermekek számára kiépített részében történjen. Számos kórházban a szülő a gyermeke mellett maradhat, még fájdalmas vagy félelmetes beavatkozások idején is. A szülők jelenléte ellenére a kórházi kezelés alatt a gyermekek gyakorta túlzottan ragaszkodóvá, dependenssé válnak (regresszió).
Jóllehet a gyermek betegsége minden esetben megterheli a családot, a szülő többféle módon is csökkentheti ennek az erősségét. Fontos, hogy megbízható forrásokból (a gyermek orvosaitól, egyéb orvosi forrásokból) minél több ismeret álljon rendelkezésre a gyermek betegségével kapcsolatban. Az Interneten keresztül elérhető információ nem mindig helytálló, ezért helyes, ha a szülő az olvasott ismereteket az orvos bevonásával ellenőrzi. Segítőcsoport, vagy a problémával már szembesült másik család a tájékoztatás mellett érzelmi támaszt is nyújthat; nemegyszer az orvos maga segít az érintetteknek a találkozásban.
A gyermeknek szakorvosok, ápolók, otthoni ellátást végző személyek, mentálhigiénés szakemberek, és számos más szakember nyújthat segítséget. Az összetett idült betegségben szenvedő gyermekek orvosi ellátásának koordinálását kijelölt szakember végzi. Ez utóbbi lehet a gyermek orvosa, ápolója, szociális munkás vagy más szakember is. Az eset koordinátora mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyermek szociális készségeket sajátíthasson el, és családjával együtt megfelelő tanácsadásban, képzésben, továbbá pszichés és szociális támogatásban részesüljön, vagy hogy szükség esetén a szülők átmenetileg külső segítséget kapjanak a gondozáshoz.
