A különélés és a válás a gyermek által igényelt állandóságot és kiszámíthatóságot borítja föl. Egy közvetlen családtag halála mellett a válás a legmegterhelőbb esemény a család életében. Mivel az általa ismert világ véget ért, a gyermeken nagy veszteségérzés, szorongás, düh és szomorúság lehet úrrá, attól fél, hogy elhagyják, vagy elveszíti szülei szeretetét. A szülői képességek a válás idején számos ok miatt romlanak: gyakran merülnek gondolataikba, és dühösek, ellenségesek lehetnek egymással szemben. A gyermek, függetlenül attól, hogy hozzájárult-e a váláshoz vagy nem, nemegyszer vétkesnek érzi magát a kérdésben. Amennyiben a szülők elhanyagolják a gyermekeket, vagy csak esetlegesen, előre kiszámíthatatlanul látogatják őket, azok elutasítottnak érzik magukat.

A szülők különélésre vagy válásra vonatkozó döntését követően az egyes családtagok az új helyzetet több fázisban szokják meg. Az akut fázisban (a szülők döntésének az időszaka, ideértve a válás előtti időszakot) a felfordulás gyakran a tetőfokára hág. Ez 2 évig is eltarthat. Az átmeneti időszakban (a válás kimondása körüli hetek) a gyermek a változásokat jobban tudja befolyásolni, és alkalmazkodik a szülők megváltozott viszonyához, a látogatási időkhöz és a láthatási joggal rendelkező szülőhöz fűződő újfajta kapcsolathoz. A válás után az egyensúly rendszerint visszatér.

A válás alatt az iskolai munka általában jelentéktelenné válik a gyermek vagy a serdülő számára, iskolai teljesítménye romlik. A gyermek esetenként a szülők megbékéléséről fantáziál. A 2-5 év közötti gyermekek alvászavarral küszködnek, dührohamaik és szeparációs szorongásuk lehet. A szobatisztaság terén is előfordul visszaesés. Az 5-12 év közötti korosztályon szomorúság, gyász, nagyfokú düh és irracionális félelmek (fóbiák) lehetnek úrrá. A serdülők sokszor elbizonytalanodnak, magányosnak, szomorúnak érzik magukat. Néhányuk önpusztító tevékenységekbe kezd: kábítószerhez, alkoholhoz nyúl, szexben, lopásban, erőszakban keresi örömét. Másoknál evési zavarok alakulnak ki, dacossá, iskolakerülővé válnak, vagy önpusztító magatartásformát élő kortársaikhoz csapódnak.

A gyermekeknek szükségük van arra, hogy érzéseiket el tudják mondani a rájuk figyelő felnőttnek. A lelki tanácsadás során olyan felnőttel kerülhetnek kapcsolatba, aki - a szüleikkel ellentétben - nem háborodik fel érzéseiken.

A gyermekek akkor szokják meg legjobban az új helyzetet, ha a szülők együttműködve a gyermek érdekeit tartják szem előtt. A szülőknek nem szabad elfelejteniük, hogy a válás csak a házassági kötelékeket oldotta fel, és nem a szülő-gyermek viszonyt. A szülőknek lehetőleg közel kell lakniuk egymáshoz, el kell kerülniük egymás ingerlését, különösen biztosítaniuk kell a másik szülő részvételét a gyermek életében, és tekintettel kell lenniük a gyermek láthatással kapcsolatos kívánságaira. Az idősebb gyermekeknek és serdülőknek egyre több beleszólási jogot kell adni a mindennapok kialakításában. A szülőnek sosem szabad állásfoglalásra kényszeríteni a gyermekét, és meg kell próbálnia elkerülni, hogy a másik szülővel kapcsolatos negatív érzéseit a gyermekeinek tudomására hozza. A szülők a kérdéseket gyermekeikkel nyíltan, őszintén és nyugodtan beszéljék meg, őrizzék meg irántuk az érzelmi kötődést, folytassák a következetes nevelést és tartsák fenn a házi és iskolai munkával kapcsolatos elvárásokat. Amennyiben a szülők alkalmazkodnak, és igyekeznek a gyermek igényeinek megfelelően tevékenykedni, a válás után körülbelül 1 éven belül a gyermekek zöme visszanyeri biztonságérzetét, újra támaszra talál.

Bármelyik szülő újraházasodása a stabilitás és állandóság érzetét keltheti a gyermekben, ugyanakkor újabb összetűzések forrása is lehet. Néhány gyermek úgy érzi, hogy nem lojális a másik szülővel, ha elfogadja az új házastársat.