Betegség információkBetegség információk
Ezen az oldalon a kapcsolódó téma leírását találja.
A családszerkezet változása

A legtöbb ember úgy képzeli el a hagyományos családot, hogy abban összeházasodott férfi és nő, valamint az ő vérszerinti gyermekeik élnek. Családot alkothat azonban egy homoszexuális pár, egy egyedül nevelő szülő, és egymással nem rokon, de együtt lakó és gyermekeiket együtt nevelő felnőttek is.

Az elmúlt évtizedek folyamán egyre több család tért el a hagyományos modelltől. A válások miatt számos gyermek kényszerül az egyik szülő által irányított családba, vagy az újraházasodás folyományaként új családba. A gyermekek egyharmadát egyedül álló anyák szülik, körülbelül 10%-uknál az egyedül álló anya még tizenéves. Sok gyermeket a nagyszülei, vagy más rokonai nevelnek. Körülbelül 1 millió gyermek örökbefogadó szülőknél él.

Még a hagyományos családok is megváltoztak. Gyakran mindkét szülő házon kívül dolgozik, s emiatt sok gyermekre rendszeresen a családi kereteken kívül vigyáznak. A tanulmányok, és a munkahelyi előmenetel sok párt arra kényszerít, hogy csak 30-as, 40-es éveikben vállaljanak gyermeket. A megváltozott kulturális elvárások miatt az apák egyre több időt töltenek gyermekneveléssel.

Minden családban vannak összetűzések, de egészséges családok elég erősek ahhoz, hogy a konfliktusokat megoldják, illetve, hogy azok ellenére is virágozzanak. Az egészséges családok -összetételüktől függetlenül - a gyermekeket hovatartozás-érzéssel vértezik föl, és kielégítik a gyermek testi és érzelmi, fejlődéssel kapcsolatos, valamint lelki igényeit. A jól működő család tagjai a saját kultúrájuknak és családi hagyományaiknak megfelelően fejezik ki érzelmeiket, és biztosítják egymást támogatásukról.